Szentesi VSC 91-esek Rögbi Klub
Szentes Rugby Football Club - Hungary: since 1991

TÖRTÉNELEM - HISTORY 2005 II

2005. ősz
 

2005.10.29. szombat 14.00
Szentesi 91-esek – Budapesti Medvék RFC
83-5 (31-0)
Jv: dr. Magyarovics Gyula - Esztergom

A Szentes ismét magabiztos győzelmet aratott, ezzel megerősítette vezető helyét az NB II-es bajnokságban.

Utolsó őszi mérkőzésén rendkívül sok hibával kezdett a Szentes, előreejtések, rossz passzok, fejetlenség, káosz -leginkább
ez jellemezte az első negyed óra játékát. A kezdeti idegesség az első célok megszerzése után sem
akart elmúlni a Szentes játékából, Medvék azonban nem tudták kihasználni a Szentes bizonytalanságát.
Már ekkor többet támadott a Szentes, de a támadásainak zömét nem tudta célra váltani az apró hibák miatt.
Habár az idő előrehaladtával kezdett pontosabb lenni a Szentes játéka, az első félidőben azonban még mindig
inkább a szervezetlenség volt a jellemző. A Medvék jóval kevesebbet birtokolták a labdát, sem tolongás, sem
3/4 játékkal nem tudták áttörni a védőfalat.
A  2.félidőben sokat cserélt a Szentes, és a már sokszor említett jó erőnlétét is elővette. Ehhez párosult egy
sokkal tudatosabb és szervezettebb játék, ami a 2.félidő derekára felőrölte a Medvék energiáját. A Szentes
támadásait a tolongás játékosok készítették elő, akik több hullámban, fáradhatatlanul próbáltak áttörni a védőfalon,
megteremtve a lehetőséget a 3/4-nek, hogy célokkal fejezze be a támadásokat.
A játék képe alapján meglepő a végeredmény, hiszen a Szentes messze nem a legjobbját nyújtotta.
Úgy tűnik azonban, hogy ezen a napon a dekoncentráltságot rengeteg futómunkával sikerült kompenzálnia, s mivel
a Medvék futógyorsaságban nem tudták felvenni a versenyt a Szentessel, így születhetett meg ez a viszonylag nagy
pont különbség.
 
DA

 

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA 2005

felnőtt 7-es torna  - 2005.10.23. Vác
 

Szentesi rögbisek az országos kupában – tisztes helytállás

 

Október 23-án került megrendezésre a Felnőtt Rögbi Magyar Köztársaság Kupa 7-es tornája 12 csapat részvételével Vácott. A Szentesi VSC 91-esek két NB I-es csapattal, az ötszörös kupagyőztes Esztergommal és az Exiles csapatával került egy csoportba.

Az esélytelenek nyugalmával induló Szentes első mérkőzésén a későbbi tornagyőztes Esztergomtól 35-0-s vereséget szenvedett. A másik csoportmeccsen viszont meglepetésszerű 17-0-s győzelmet ért el, így csoport másodikként az Elefántok II-es csapatával játszhatott a helyosztón az 5. - 6. helyért.

Ezt az akadályt is sikerrel vette a szentesi gárda, 19-7-s győzelmet ért el, így következhetett az 5. helyért a küzdelem az NB I-es Kecskemét ellen. Sajnos az utolsó mérkőzésen sem fizikailag, sem pszichésen nem tudta már felvenni a küzdelmet a Szentes elsőosztálybeli ellenfelével szemben.

19-7-s vereséggel az összes NB II-es és egy NB I-es csapatot megelőzve a 6. helyezést érte el a rögbi tornán. A torna győztese immár hatodszor az Esztergom csapata lett.

BÖRNI NEWS 

Az első osztályt is megjárt Szentes a másodosztályú bajnokságban a tabella élén áll.

A magyar bajnokság pontszerző versenyében is a klub játékosa vezet: Fekete Csanád.
 

    SZÖVETSÉG
 

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA 2005

felnőtt 7-es torna végeredménye - 2005.10.23. Vác

A KUPA nyertese      I.      Esztergomi Vitézek RSE

                                      II.      SZVISE Battai Bulldogok RK

                                      III.    Elefántok Rögbi SE I.

                                      IV.    Fehérvár Rugby Club

Tál nyertese                V.     Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club

                                      VI.    Szentesi VSC „91 esek” RK

                                      VII.   Elefántok Rögbi SE II.

                                      VIII. Békéscsabai Benny Bulls RK

Tányér nyertese         IX.    Budapest EXILES RFC

                                      X.      Medvék Rugby Club

                                      XI.    Fitt World SE Szegedi Rögbi Klub

                                      XII.   Gyöngyösi Farkasok RK

 

15-ös tornák végeredménye - 2005.10.22. Érd
                                       Junior korosztály:

I.                  SZVISE Battai Bulldogok RK

II.               Fehérvár Rugby Club

III.           Elefántok Rögbi SE

IV.           Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club

V.              Esztergomi Vitézek RSE

 

                                               Kadet korosztály:

I.                  SZVISE Battai Bulldogok RK

II.               Esztergomi Vitézek RSE

III.           Elefántok Rögbi SE

IV.           Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club

 

7-es tornák végeredménye, Kölyök korosztály:

 

I.                  SZVISE Battai Bulldogok RK

II.               Fehérvár Rugby Club

 

         Mini korosztály:

I.                  SZVSE Battai Bulldogok RK

II.               Fehérvár Rugby Club

 

         Leány:

I.                  Fehérvár Rugby Club

 

    SZÖVETSÉG - az NBII-es és az NB I-es tabella a 10. 15-16-i forduló után:

2005-10-15  15.00 Mátrafüred - Mg. Szakközép pálya
Gyöngyösi Farkasok - Szentes  7-143 (7-55)

Az első félidőben a Szentes is 13 emberrel állt fel, hogy alkalmazkodjon az ellenfélhez, akik csak a a második félidőben egészültek ki 15 főre.

 
Egy meglehetősen foghíjas Gyöngyös várta a Szentes csapatát a hétvégi fordulóban a remek környezetben lévő Mátrafüredi pályán.
A Szentes dicséretére legyen mondva, hogy nem tartalékos csapattal utazott el és elejétől a végéig komolyan vette a mérkőzést. Ennek meg is lett az eredménye, a Gyöngyös nem tudott lépést tartani a jóval edzettebb Szentesi csapattal, amely a \"magaslati pályán\" is  végigfutotta az egész meccset és tetszés szerint érte el pontjait. A Szentes ezzel két \"leg\"-et ütött egy csapásra hiszen történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta, ugyanakkor ez volt a  Farkasok történetének legnagyobb arányú veresége...
 
DA
 
2005- 10-09
Szentes-Békéscsaba 77-7 (19-7)
 
Bátran kezdett mindkét csapat, de a Szentes jutott vezetéshez. Egy buta védekezésben elkövetett
hiba miatt a Békéscsaba rögtön a játék elején emberhátrányba került. ( Fekete Cs.- a szentesi klasszis 
fullback kicselezte a védőt, aki a földön fekve elgáncsolta ) Az emberhátrány ellenére a Benny Bulls
jól tartotta magát, sőt még célt is vitt, így az első félidő igen kiegyensúlyozott játékot hozott, a Szentes
nem tudott elhúzni.
A második félidőben lassan kezdett érvényesülni a Szentes jobb erőnléte és az emberelőny. Egyre többet
birtokolta a labdát és egyre szebb akciókat vezetett a pályán miközben több csabai támadást is visszavert
a célterület közeléből. A Békéscsaba egyre kevesebb ellenállást tudott kifejteni, a szentesiek rendre áttörték
a védőfalat és döntőnek bizonyult, hogy ilyen esetekben több szentesi játékos is támogatni tudta a támadást,
így a leszerelt játokos mindig tovább tudta adni a labdát.
Baranyi (7) és Fekete (15) a Szentesből ismét bombaformában játszott, de Szabó (9) is nagyon együtt élt a támadásokkal.
Dod


 


Foto: CsPriskin

 

    SZÖVETSÉG - 2005.10.08. Szlovénia - Ljubljana

Bravúros győzelemmel kezdte Európa-bajnoki selejtezősorozatát a magyar rögbiválogatott, amely a szlovén fővárosban szombaton csapott össze a házigazdák legjobbjaival.
Szlovénia - Magyarország 12-15 (9-5)
a magyar pontszerzők:
Heckel, Pásztor, Hölzl 5-5
Jv: Mauro Dordolo - Olaszország

A ljubljanai meccs első negyven percében inkább a vendéglátók akarata érvényesült, 9-0-ra, majd 12-5-re húztak el, a folytatásban azonban nagy hajrába kezdtek a magyarok, s végül nagy bravúrral megfordították a mérkőzést. Egy sárga lap miatti tíz perces emberelőnyt kétszer is kihasználva, két szemfüles céllal lett 15-12 ide. A rendkívül feszült mérkőzésen, amelyen a játékvezető háromszor is sárga lappal figyelmeztetett, majd érthetetlenül sokat, kilenc percet hosszabbított, a hazaiak nyomása nem volt elegendő még az egyenlítéshez sem. A korábban két büntetőt magabiztosan értékesítő és két parádés dropgólt rúgó (és így a szlovének minden pontját egymaga szerző) Kavcic három ajándékbüntetőt rúghatott a hosszabbításban, de mindkettő, amit kapura próbált küldeni, kimaradt.
Neuzer András szövetségi kapitány szerint a mérkőzés elsősorban a fejekben dőlt el. \"Rendkívül jól sikerült a csapat pszichikai felkészítése, a meccs előtt már szinte vissza kellett vennünk a fiúk önbizalmából, mert annyira elhitték, van keresnivalójuk Ljubljanában a tavalyi 41-0-s zakó után is. A feszültség abból is lemérhető, hogy Hölzl Matthew minden jutalomrúgása kimaradt, ami pedig nem megszokott nála. Ugyanakkor nagy öröm, hogy a csak rúgásokra törekvő szlovénekkel szemben minden pontunkat célból szereztük, hiszen ez az igazi rögbi, a játék lényege. Mindenesetre le a kalappal Kavcic előtt, fantasztikusan jó játékos, nemcsak rúgóként, irányítóként is. Tíz éve játszottunk először hivatalos mérkőzést a szlovénekkel, de még sosem győztük le őket, ezért is nagy dolog ez a siker, amit külön köszönök veterán játékosainknak, elsősorban Novák Péternek, a két célpasszt adó Suiogan Károlynak és a beugró Tóth Istvánnak, a juniorválogatott 41 éves kapitányának.\"
A csoport egyik legerősebbje, a világranglistán nálánál 19 hellyel előrébb sorolt ellenféllel szemben elért győzelem után a magyar válogatott célja így még inkább a csoportelsőség, ezáltal pedig az egy kategóriával való feljebb kerülés. A 3/b divízió tagja még Bulgária, Litvánia és Örményország. Az Eb-selejtező következő fordulójában, szintén vendégként a bolgárokkal küzd meg jövő év áprilisában a magyar válogatott.
Ha a Nemzetközi Rögbi Szövetség (IRB) szezon előtt kiadott világranglistáján elfoglalt helyezéseket nézzük, Bulgária ellen még Szófiában is kötelező győzni, hiszen a 90. helyen állnak, Magyarország pedig a 81., és szombaton a 62. helyezett Szlovéniát győzte le. Nagyobb fejtörést okozhat a két itthoni meccs, Litvánia (70.) még hagyján, Örményország a nagy kérdés, a sötét ló. Egyelőre helyezetlenek, hiszen csak tavaly kapcsolódtak be a nemzetközi rögbiéletbe, és keveset tudni róluk. Azt azonban igen, hogy legjobbjaik a francia és a grúz bajnokságban profiskodnak, ami igen jó iskola, hiszen a gallok a rögbivilág egyik csúcsát jelentik, és Grúzia is részt vett a legutóbbi világbajnokságon.
Sőlősi László, a válogatott vezetőedzője szerint nem lehet baj a tavaszi mérkőzéseken. \"Azt mondtam a fiúknak is a meccs után, ha ilyen szépen betartjuk a taktikai utasításokat, nem veszítjük el a fejünket, hanem játsszuk, amit tudunk, és amit megbeszéltünk, komoly eséllyel megnyerhetjük ezt a csoportot. Nagyon erős most a magyar válogatott, ki kell használnunk ez ebből adódó lehetőséget.\"
A nemzeti csapat mezei most jó pár hónapig pihenhetnek a szertárban, hiszen a bajnokság őszi hajrája jön (közte a Vitézek-Bulldogok \"szuperrangadó\"), illetve a Magyar Köztársaság Kupa, amelyet hagyományosan október 23-án, hetes rendszerben bonyolítanak le egy egynapos rögbifesztivál keretében, ezúttal Vácon, az Elefántok otthonában.
Mézes Csaba

2005.09.30. Esztergom
Esztergom-Szentes 33-10 ( 19-0)
Vezette: Priskin Csaba

Az Esztergom rögtön a játék elején magához ragadta az irányítást. NBI-estolongás játékosaik dominálták a támadásokat, nagy lendülettel, kevés passzal rendre áttörték a védőfalat. Gyakran csak komoly, összehangolt védekezéssel lehetett megállítani őket. Az első félidőben ezzel a gyúrós, betörős, tolongás játékkal az Esztergom elhúzott 19-0-ra.A második félidőt is jól kezdte az Esztergom, míg a Szentes sokat foglalkozott bírói ítéletekkel, addig az Esztergom újabb 2 célt vitt. Ezután kezdett magára találni a Szentes, igaz az Esztergom a nagy előnybirtokában elkezdte lecserélni kulcsembereit és fiatal játékosokat hozott be. Ekkor már jóval kiegyenlítettebb játék folyt, a Szentes egyre többet támadott és két szemfüles céllal megkezdte a felzárkózást. A mély talajon nem érvényesült a Szentes gyors centerjátéka, a 3/4 akciókat rendre hatástalanította a Vitézek védőfala. Többször a célvonaltól néhány méterre volt csak a Szentes, amely a második félidő derekától már uralta a meccset, de a fordításra már nem futotta az erejéből.
 

05.09.24.

Börni és Csülök a Magyar-Bosnyák meccs partjelzője

    SZÖVETSÉG
Válogatott győzelem példás szervezettséggel és várakozáson felüli eredménnyel

 

Magabiztos győzelemmel harcolta ki a feljutást a 3. divízió B-csoportjába a magyar rögbi-válogatott. A mieink 27-8-as félidő után 56-8-ra nyertek Esztergomban Bosznia-Hercegovina ellen.

FIRA-AER Európa-bajnoki mérkőzés, 3 divízió
Magyarország - Bosznia-Hercegovina 56-8 (27-8)
Esztergom, 3000 néző. Vezette: Slavec (szlovén), Partjelzők: Baranyi Gábor és Törőcsik Sándor (Szentes)
Magyarország: Heckel, Hock (Juhász, 55.), Lakatos - Koller, Novák - Suiogan (Marosi, 65.), Jéga-Szabó (Varga, 40.), Sőlősi (Csapó, 55.) - Pásztor (Ódor, 50.) - Bíró - Kendi, Lloyd, Hegedűs (Nagy, 40.), Molnár - Holzl (Simon, 55.).
Pontszerzők:

Cél: Heckel (11.), Sőlősi (22.), Koller (37.), Kendi (40., 45., 77.), Molnár (48.), Lloyd (65.), Simon (75.)
Jutalomrúgás: Holzl (22., 37., 48.), Bíró (65.)
Büntető: Holzl (28.)
Bosznia-Hercegovina: Halilovic (Ljutvijevic, 31.), Ajanovic, Danovic - Dzanic, Mosinovic - Selimbekogovic, Smriko, Uzumbvic - Kodic (Samrja, 55.) - Subasic (Beslic, 60.) - Selimspahic, B. Kopic, Tufekcic, Basic (Hrapovic,40.) - A. Kopic.
Cél: Kodic (24.)
Droprúgás: Subasic (28.)


 

 

2005.09.11. Szentes, Máv pálya 

Szentes-Batta II.  Vezette: Adamik Z.
111-17
Kellemes, napos időben, ideális talajon a Szentes az alábbi felállásban fogadta a Battai Bulldogok csapatát:
Mácsai G.   Mácsai Cs.   Gajdán F.
       Ugrai Á.            Farkas Zs.
Baranyi G.   Tímár F.    Bélteki Zs.
Szabó Á.                                        Kérdő Sz.
Dobos A.
    Tímár Zs.
        Csanki S.
                    Kocsis Z.            Fekete Cs.
 
Már a legelső támadásnál érezhető volt, hogy ezen a napon nincs egy súlycsoportban a két csapat.
Egy kemény alapozás után a Szegedet is megverő Szentes állt szemben egy meglehetősen vegyes összetételű Battával.
( fiatalokból álló 3/4-ed és öregfiúk tolongás)
A Szentes egymás után vezette támadásait, melyek általában céllal is végződtek. Az ellenfél képtelen volt
feltartóztatni a Szentes 3/4-ed akcióit. Az első félidőben zömmel 3/4 játékkal, gyors elfutásokkal, kevés passzal
sikerült jókora előnyre szert tenni.
A második félidőben csereként beállt a csapatba Kiss I., Törőcsik S., Gazsi T. és Kiss Sz. Ebben a játékrészben
a tolongás is kivette a részét a pontgyártásból. A Batta nem fejtett ki komolyabb ellenállást, így a tolongás játékosok
is gyakran törtek át a védelmen, nyílt játék alig alakult ki, egy-egy passzal könnyen átjátszható volt a Batta.
A Szentesből külön kiemelést érdemelnek: Kocsis Z. aki az egész meccs alatt mindenhol megtalálható volt a pályán,
Baranyi, aki erőnlétileg hatalmasat fejlődött és továbbra is nagy formában és nagy kedvvel játszik, valamint Fekete Cs. ( Sörensen)
aki klasszisával kiemelkedik a magyar NB II-ből. Jól védekeztek Kérdő Sz. és Gajdán F.
 DA

 

2005.09.04.  vasárnap
Szeged-Szentes  Szeged, Postás pálya 13.00

28-44 ( 14-20)
A Szentes a létező legjobb összeállításában lépett pályára, egy nagyon kemény alapozás után.
A mérkőzést végig mi irányítottuk, a játék minden elemében jobb teljesítményt nyújtottunk.
Rögtön az elején magunkhoz vettük a kezdeményezést és egy gyorsan megkezdett büntető
után vezetéshez jutottunk. Már ekkor látszott, hogy erre a meccsre mi vagyunk jobban felkészülve, mind fizikálisan
mind mentálisan, hiszen a helyzeteket rendre gyorsabban és határozottabban reagáltuk le.
Ezután még zsinórban 3 célt vittünk gyors 3/4 akciókkal, jó egyéni teljesítményekkel ( Csanád, Kocsis Z., Csanki Sanci)
A félidő hajrárájában 2 elkerülhető büntetőt kaptunk amit a Szeged tolongás játékkal értékesített.
A 2.félidőben folytattuk a fegyelmezett, tudatos játékot, ami kőkemény védekezést és gyors 3/4-ed játékot jelentett.
Ez egyre inkább elbizonytalanította a Szegedet, így újabb célokat sikerült vinnünk, szép támadásokból.( Ádám, Joe, Börni )
A félidő közepére már nagy előnyre tettünk szert, így cserélni is tudtunk. A végére egy kissé kiengedett a csapat, így
a Szeged is csinált néhány pontot, de a győzelem már nem forgott veszélyben.
Az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott, a nyár végi alapozás meghozta az eredményt. Sikerült a csapatnak abba
az erőnléti állapotba kerülnie, ami szükséges volt a fizikálisan jóval erősebb Szeged legyőzéséhez.
Kiemelkedett a mezőnyből Börni, Szőre ( FCS) és Kocsis Z. teljesítménye.
 Üdv: Dod
 

 

 

2005. augusztus 20.
Szentesi Torna

A Tornára az U20, a Kecskemét és a Dél-Vegyes nevezett. A Kecskeméttel végig partiban voltunk, két elhibázott jutalomrugásnak köszön

hetően kaptunk ki. Az U20 elleni meccsen már elfáradt a csapat, a fiatalok gyors passzolós-futós játékára nem volt ellenszerünk

és eléggé ki is kaptunk. Összeségében a csapat nem tett rossz benyomást az őszi rajt előtt.

DA

 

 

2005. augusztus 19. 17.00
Skót vendégcsapat Szentesen

Szentesi 91-esek - Mackie Academy Former Pupils Rugby Football Club http://www.mafprfc.org
                        32-37
            Játékvezető: Faragó Róbert

A felújított MÁV pályán ez volt az első mérkőzés évek óta.

A szentesi csapat egy kőkemény nyári alapozás végén állt ki a skótok ellen egy meglehetősen mély talajú

saras pályán. A játék első részét a skótok irányították, több célt is sikerült vinniük, mi egy kissé lassan

találtunk magunkra. A skótok játékán érezhető volt a nagyobb tapasztalat, sokkal gyorsabban reagáltak

minden helyzetben, a nyílt játékban rendre megszerezték a labdát. A második félidőben egyre többet támadtunk,

az alapozáson megszerzett erőnlét kezdett érvényesülni. Látványos 3/4-ed akciók futottak ekkor a pályán, ezekből

és szép egyéni akciókból is célokat tudtunk elérni. A meccs végére sikerült beszorítani a skótokat a saját térfelükre,

akik a sok csere ellenére elkészültek az erejükkel. A vége 32-37 lett, ha egy kicsit tovább tart a meccs még nyerhettünk is volna.

A meccs játékosa a skótok részéről a 14-es villámgyors szélső, míg nálunk Fekete Csanád lett, habár a mély talajon nem mindig tudta

érvényesíteni futógyorsaságát.

A meccsen a szentesiektől az egész csapat jól játszott.
DA


              Közönség - az angol kisérők                                                Labda a földön                                                                                Védekező centerek


        Csülök betörés                                                                                 Magyar tolongás                                                                       A szentesi ultrák

És a túristák memója honlapjukon a szentesi élményekről:

"19/08/05 - Mackie Open Hungary Tour With Victory  - Mackie győzelemmel nyitott magyarországi túráján
Mackie Academy FP RFC won the first game of their 2005 Hungary Tour beating Szentes 91-ers RFC 37-32 in a keenly contested match on a very boggy pitch despite the hot conditions. Mackie 2005-ös magyar túrájának első meccsén 37-32 győzött Szentes ellen egy rendkívül küzdelmes meccsen, meglehetősen mocsaras pályán a nagy meleg ellenére.
Szentes
provided some excellent aftermatch hospitality with some local food and drink and traditional Hungarian entertainment which was very much appreciated by the tourists resplendent in their kilts and tour polo shirts!" Szentes remek meccs utáni vendéglátást kínált, helyi ételspecialitásokkal, italokkal és hagyományos magyar szórakoztatással. A skót szoknyákban és a túrára készült pólókban feszítő vendégek magasra értékelték az este nyújtotta vigasságokat.

 

 

További történelem/More history .......
MAGYAR RÖGBI 1991  1993 1994 1995 1996 1997
1998 1999 2000 2001  2002 2003 2004 2005 I.

Vissza a főoldalra - back to main page

 

    SZÖVETSÉG

 

 

  VILÁGSZÖVETSÉG - IRFB